Déryné Program - Országjárás és Vándorszínház alprogramok

A Déryné Program olyan hiánypótló kezdeményezés, amely amellett, hogy összetett módon kíván támogatást nyújtani a színházi szakma eddig perifériára szorult területeinek, igyekszik széles körben megszólítani a magyar színházi élet részvevőit, felkarolva a kőszínházak mellett az alkotótársulásokat, a befogadó intézményeket és a kultúrafogyasztókat is. A 2020-ban indult program nemes célkitűzése, hogy feltámassza, felpezsdítse a vidék kulturális életét, színvonalas színházi produkciókat juttasson el az ország minél több településére, a legtávolabbi, legkisebb falvakat is beleértve.
I. Országjárás alprogram: Az Országjárás alprogram célkitűzése, hogy magas minőségű, színvonalas színházi produkciókat juttasson el az ország minél több településére, különös tekintettel azokra a helyekre, ahol az ott élők eddig hiányt szenvedtek a magas kultúra terén. Az alprogram támogatásának köszönhetően az előadások ingyenesen vagy maximális 200 Ft-os regisztrációs jegy megvásárlása ellenében tekinthetők meg, valamint a befogadóhelyeknek is csupán egy jelképes összeget kell kifizetniük a produkciókért, ennek köszönhetően még a legkisebb települések is élni tudnak a program által kínált lehetőséggel. Az alprogramba mind a színházi társulatok, mind a befogadóhelyek jelentkezését várjuk. A regisztrált befogadó intézmények a Déryné Program szakmai bizottsága által kiválasztott produkciók közül tudnak előadást meghívni. A vendégjáték megvalósulásának költségeit elbírálás alapján jelentős részben a program fedezi. A befogadóhelyek jelentkezése folyamatos, a partnerek száma meredek ívben növekedik, további cél, hogy minél több nézőt sikerüljön megszólítani és emlékezetes színházi élménnyel megajándékozni, hosszú távon egy széles törzsközönséget kialakítva.
Elérhetősége: https://deryneprogram.hu/programismerteto/orszagjaras/
II. Vándorszínház alprogram: A Vándorszínház alprogram kiemelt feladata a kis lélekszámú, kulturálisan elszigetelt településekre történő eljutás, magas színvonalú színházi előadások utaztatása. E misszió jegyében jött létre a közösségépítést is szolgáló lehetőség, hogy egy napon belül két előadást (gyermek/ifjúsági és felnőtt) is biztosítunk a befogadó részére. A különböző összetételű csomagokat az előadások között találják az érdeklődők. A Déryné Társulat saját előadásainak, valamint a magyarországi színészképző egyetemek hallgatóinak kiválasztott produkcióit is a Vándorszínház alprogram juttatja el a befogadókhoz. A Vándorszínház alprogramba tartozó előadások folyamatosan igényelhetők, de ajánlott legalább 6-8 hónappal a kívánt megvalósítási dátum előtt jelentkezni. Az igények elbírálása a jelentkezések sorrendjében történik, a rendelkezésre álló kontingens erejéig.
Elérhetősége: https://deryneprogram.hu/programismerteto/vandorszinhaz/
További információk és részletek: https://deryneprogram.hu/